Evolúciós összeférhetetlenség elve


A gyerekek utálják a lefekvést, mert olyankor a papa meg a mama összebújnak, őt meg egyedül hagyják egy sötét szobában. Az evolúciós mismatch, azaz kőkori génjeink össze nem illése környezetünkkel és kultúránkkal látszólag ilyen egyszerű dolgokban is megnyilvánul.
Kultúránkban a csecsemők és a kisgyerekek rendszerint tiltakoznak a lefekvés ellen.
Mindenféle ürügyre hivatkoznak, hogy nem is fáradtak, amikor valójában nagyon is azok.
Közlik, hogy éhesek, szomjasak, vagy, hogy feltétlenül egy mesét (aztán még egy mesét) kell meghallgatniuk – bármit, amivel az időt húzhatják. Arra is hivatkoznak, hogy félnek a sötétben, vagy félnek a szekrényben vagy az ágy alatt megbújó szörnyektől. A kisbabák, akik a nyelvi kifejezőeszközök hiányában még nem képesek leírni félelmeiket, vagy alkudozni, egyszerűen csak ordítanak.
Miért van ez a tiltakozás? Évekkel ezelőtt egy híres behaviorista pszichológus, John B. Watson úgy okoskodott, hogy ez a magatartás patológiás, és abból fakad, hogy a szülők túlzottan engedékenyek, ezzel elrontva gyermekeiket. (1) E nézet még mindig tartja magát a gyermekgondozásról szóló irodalomban, ahol az az általános tanács, hogy a szülő legyen szigorú és kérlelhetetlen a lefekvéssel kapcsolatosan. A szakértők szerint ez az ellentétes akaratok csatája, amit a szülőnek kell megnyernie, máskülönben elrontja a gyereket.