Sajnovics János (1733-1785)

Jezsuita szerzetes, nyelvész, a finnugor nyelvrokonság kutatója, matematikus, csillagász.

Tordasi és kálozi Sajnovics János 1733. május 12-én látta meg a napvilágot családja tordasi kastélyában, Sajnovics József és Peyerl Erzsébet második gyermekeként. Nagyapja, Sajnovics Mátyás – Győr egykori alispánja – volt Tordas első földbirtokosa, aki…..

Testvérei közül Borbála később Vigyázó Mihályhoz ment feleségül, míg fivére, Mátyás a megörökölt tordasi uradalmat igazgatta. Az ifjú János 1748-ban, 15 esztendős korában belépett a jezsuita rendbe, amely alkalomból a ráeső örökségét fivérének adta, azzal a kitétellel, hogy a haszonból évente tíz forintot kér. A rendből való esetleges kilépésére is gondolt, ez esetben visszakapta volna az örökrészét.

Egyetemi tanulmányait Nagyszombaton és Bécsben végezte, ezt követően egy-egy évig Pozsonyban és Egerben tanított. A bécsi csillagvizsgálóban 1758-1760-ban a korszak egyik legnevesebb csillagászának, Hell Miksának a segítője, majd a nagyszombati obszervatóriumban tevékenykedett. 1769. június 3-án, a Vénusz bolygó áthaladt a Nap előtt, amely lehetővé tette a csillagászok számára a Földnek a Naptól való középtávolságának meghatározását. Az eseménnyel kapcsolatban világszerte történtek megfigyelések. Hell Miksa vezetésével indul expedíció a Norvégia jeges-tengeri partvidékén fekvő Vardö szigetére, ahová Hell segítőként Sajnovics Jánost is magával vitte. Utazásuk fél évig tartott, 1768. október 11-én érték el úticéljukat, ahol a két magyar tudósnak saját erőből kellett kiépítenie megfigyelőpontját. A kemény sarkvidéki tél megpróbáltatásai ellenére csillagászati megfigyelések, valamint az északi fény kutatásával is foglalkoztak. A viszontakságos körülmények ellenére a magyar csillagászok a kitűzött célt sikeresen teljesítették. A kortársak vitatták eredményeit, azonban az utókor igazolta Hell Miksa csillagász számításait, ugyanis neki és segítőjének, Sajnovics Jánosnak sikerült a legpontosabban meghatározni a két égitest távolságát.

A csillagászati megfigyelések mellett Sajnovics János nyelvészeti kutatásokat is végzett. Megállapította a lapp és a magyar nyelv rokonságát. Tapasztalatait a „Demonstratio idioma Ungarorum et Lapponum idem essse” című művében foglalta össze, amely először 1770-ben Koppenhágában látott napvilágot. Eredményeinek elismeréseként a Dán Királyi Akadémia tagjává választották. Munkáját nehezítette, hogy az összehasonlító nyelvészet alapelveit ekkor még nem dolgozták ki, így annak egyik üttörőjének tekintjük őt. Hazatérése után Nagyszombaton is kiadták a művét, azonban – néhány kivételtől eltekintve – általános elutasításra talált. A Demonstratio tekinthető a finnugor-magyar nyelvhasonlítás első hazai kísérletének, melynek magyar nyelvű fordítása 1944-ben jelent meg.

A támadások hatására Sajnovics felhagyott a további nyelvtudományi kutatásokkal és visszatért csillagászati munkájához. A jezsuita rend 1773. évi feloszlása után nem csatlakozott más rendhez. Budán magánemberként oktatott mennyiségtant. Miután a nagyszombati egyetemet 1777-ben Budára helyezték – bár Sajnovics a tapasztalatai alapján joggal számított annak vezetésére – másodcsillagászi (adjunctus) állást kapott. 1778-ban jelent meg Budán az Idea astronomiae című kézikönyv, mely a csillagászat alapjait foglalta össze. Tervezte egy részletesebb asztronómiai könyv megírását is, azonban ebben a halál meggátolta. Utolsó éveit reményeiben csalódva, visszavonulva élte le, a magyar nyelvtudomány úttörőjét 1785. május 4-én, Budán érte a halál.